Y generáció
2010. október 22. írta: ..::eGo::..

Y generáció

Az Y generáció legnagyobb problémájáról, egyben legnagyobb negatívumáról van szó. Arról a hatalmas, öngerjesztő gépezetről, melyben az erőszakos, durva játékok csak néhány apró csavart tesznek ki, tehát nem ez az okozat igazi oka.

Kik tartoznak az Y generációba? Hogy melyik évtől beszélhetünk róluk, az vitatható, azonban legjellemzőbb tulajdonságuk tény, miszerint az információáradat korának szülöttei. Egy olyan koré, melyben a kommunikációs eszközök segítségével korlátok és felügyelet nélkül juthatunk hozzá bármihez. Valóban ez határozza meg a legújabb generáció jellemét? Kétlem … nézzünk körül kicsit jobban!

A jobb rálátás érdekében tanácsos a gyökerekig leásni, azaz vizsgáljuk meg a szülőket: milyen szerepet töltenek be a jelenben, hogyan próbálnak megfelelni az új elvárásoknak, ha úgy tetszik, trendnek.

Nem is olyan régen egy átlagos család mindennapjai abból álltak, hogy az anya szeretete és gondoskodása legjavával ellátta a család minden tagját, az apa pedig biztosította mindannyiuk számára a bevételt. Akkoriban nem voltak különleges igények, ha valamit mégis megengedhettek magunknak, arra megbecsüléssel vigyáztak. A gyerekek gyerekek lehettek, szüleik pedig nagy gonddal adták át a tudást, hogy miként is váljanak tisztességes emberek.

Az utóbbi egy-két évtizedben azonban a minket körülvevő világ felgyorsult: egyre többre vágyunk, egyre többet követelnek tőlünk, amiért egyre kevesebbet adnak, és közben ebből mégis egyre többet pazarolunk. Nem csak hogy mindkét szülőnek legalább napi nyolc órában kell dolgoznia, de az sem ritka, ha másodállásban is korunk pénzéhségének kielégítésére törekednek. Ha félretesszük az igényeinket, a puszta létünk egymagában olyan anyagi fedezet kíván, amit a jelen felfogásával lehetetlen családban egyetlen szülőnek teljesítenie.

A világ rohan, s a felnőttek mind vele rohannak annak érdekében, hogy csemetéjüknek mindent megadhassanak, ám pont ez az, amivel menthetetlenül meglopják, megcsonkítják őket. A rájuk szánt idő, figyelem és törődés apránként nullára redukálódik, mindeközben egyáltalán nem tanulják meg a tiszteletet, szeretetet szüleik és társaik iránt, sem a megbecsülést saját és mások munkája, tulajdona iránt.

Már nem a számonkérés, hanem a szájak befogása¬, nem a felelősségteljes áldozat, hanem a plusz terhektől, a gyerekektől való mihamarabbi megszabadulás a lényeg. Hagyjuk, hogy megtegyenek mindent, amit kitalálnak, ahelyett, hogy elmondanánk mi helyes és mi helytelen, hogy mit illik és mit nem. Egészségtelen dolgokkal tömjük őket, televízió, számítógép és különböző játékkonzolok elé ültetve, nem számít, hogy eközben a legélvezetesebb játékok a feledésbe merülnek, és a szocializáció meredek hanyatlásnak indul.

Megtanulják, hogyan kell utálni valakit azért, mert különbözik tőlük, hogyan elégítsék ki önzőségüket másokon áttaposva. Megtanulják az erőszakot, a követelést, a kiközösítést, a birtoklást, a kizsákmányolást – mások és leginkább közös környezetünk, bolygónk kizsákmányolását -, s ezt mégis önbizalomnak, céltudatosságnak, becsvágynak, a jövő reményteli nemzedékének nevezzük.

Nem azért lesznek ilyenek, mert oly sok az elérhető információ a világban, hanem mert elfelejtettük, hogy mit jelent szülőnek lenni, mert senki nem áll mellettük, aki elmondaná, mit tegyenek, hogyan viselkedjenek, nincsenek különösebb szabályok, ami emberré – társas, együttműködő, intelligens emberré -, formálná őket felcseperedésük során úgy, hogy közben mindvégig gyerekek, igazi tinédzserek lehessenek.

Hatalmas hibát követünk el, megfosztjuk őket mindentől, ami jó, ami valóban hasznukra lenne, és elébük dobunk mindent, ami megfelelő magyarázat nélkül csak káros hatással jár. Nem csupán hagyjuk, hogy hamarabb felnőjenek, sürgetjük is őket ebben. Ezt, kérem, senki ne fogja az információ áradatra, vagy a durva játékokra, mert odafigyeléssel és irányítással tisztességes felnőttekké válnának.

A gyerek nem házi kedvenc, nem elég, ha megtanulja elvégezni a dolgát, enni, beszélni, ettől még nem lesz belőle a társadalom számára hasznos és értékes ember. Nem elég, ha megtanulja a jogait, a kötelességeit is tudnia kell, de mindezt csak a szülei adhatják át neki. Ne várjuk hát el, hogy magától tanulja meg és ne fogjuk halmozott hibáinkat rajtunk kívül eső dolgokra csak azért, hogy a lelkiismeretünket tisztának tudjuk be. Neveljük őket a jóra, az értékre, hogy ők is büszkén adhassák tovább az utánuk következőknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://muszajdzseki.blog.hu/api/trackback/id/tr812391874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.