Megütött már a csend lágysága úgy, hogy vas ökölnek érezd, s közben hallod lelked hangját? S ha igen, elég kemény volt-e a hallgatag perc ahhoz, hogy valóban észre vedd, álruhaként szolgáló tested három fontos dolgot is rejt: ész, szív, lélek ... s mind közül a lélek az egyetlen, melyet oly módon csonkítanak meg a sebek, mint a tüdőbe égő kátrány hegek ... örök mementója lesz az elszálló hitnek és reménynek, kevesebbé téve vele önmagát az embert.
A kopott zongorán megannyi durva hangot ütő kusza kotta sorai közt olykor felbukkan egy-egy lágy dallam, féltett gyermeki suttogás ... pillanatnyi önfeledt boldogság, mely apró rezgésében rejti minden fóbiáját az utolsó, végletesen végzetes, drasztikus sikolyról, ami lezárja a természet egyik legnagyszerűbb művét: a létet.
