Könnyű eső záporozza életem perceit; könnycseppekké válva arcomon. Simogatása lemossa maszkomat; az út vas porát ... megmutatva bensőm kicsit beteg, de igaz mosolyát. Egy ferde, biztatásra váró vigyort, mit Te festettél álarcom alá, titokban. Hisz féltem nevetni, mert mohón lopná a világ…

Felébredek, üres vagyok. Nincs hang, nincs szín, sem illatok. Kereslek, magam mellett, de nem vagy ott. Valami mégis, halkan és félve dobog. Szívem mélyén egy apró titok. Csendre intem, nem hallgat el, hozzád suttog. Kezembe zárom, megnyugtatom. Ha eljön a perc, tied lehet, remélem, szeretni fogod.