Mezítelen talpamat belefúrom a homokos nyirkosságba. Bőrömön a barázdák ráncokká válnak, körmöm elfeketedik a porban; még a talaj is csak merő halál, pedig máskor életet ad.

De szeretném hintaágyra roskadva elveszíteni a talajt lábam alól. Beledőlni, belehalni a harmonikus ringatásba: kékbe röpít - zöldbe hajít, mennybe kíván - pokolra küld; felemel, majd mélybe taszít, sarjaszt és sorvaszt, és én ... én csak átadom magam neki, mert meg akarok halni, hogy megmutassa…

Álmok, lázálmok, láztól izzó, égő rémálmok. Gyötörnek, marnak, velőmig hatolnak, ketté rágva megbontják elmémet: már nem tudom hol fekszik a való-álom határ. A képek egybefolynak, sohasem össze. Mindig tiszták, de egyre mélyebbek, minduntalan tovább és tovább vezetnek a téboly erdejébe: megőrülök,…