Ülj be velem egy kormosra mart szobába, ahol a hólyagos ablak cserepeit molyrágta függöny szellem-alakja szűri meg. Dőlj hátra, fogd meg a kezem, nézzük forgószékből a világot – minden, minden egy zeotróp álom. Csukd be a szemed, hadd játssza el a fény vágtató lovak megtört dobogását, mint egy elmaradt lüktetést a szívben– levegőben, lélegzet nélkül. Repülj el, legyen tűzben pergő film az élet, legyen könnyed futam képről képre – jelenetek egy tételre. S ha majd egyszer véget ér az őrült vágta, elszédülve mosolyogj a sötétből erre a bolond világra.
