Te is csak egy pillanatkép voltál, egy szalvétára írt, szétkönnyezett telefonszám: akárhányszor hívtalak, elmaradtál. Beleragadtál a rózsaszín ködbe, csapdába esve, akár egy kibaszott molylepke, s hiába húztalak magammal, inkább ott maradtál. Saját gondolataid üldöztek a halálba, hallgattál, hát nem hallottál soha: inkább magadban, elmaradtál ...
De majd elfogynak a lapok abban a rohadt könyvben, majd elperegnek belőle a csábító szavak, amiket most más suttog neked ... mert tudom, hogy más suttog neked. Akkor jussak eszedbe, ha rossz is voltam, én sose hazudtam
... neked ...
most már bánom, hogy füstként illan el veled a perc ... az egész élet.
