Manapság a kommunikáció olyan, mint a pénisz: túl sokan érzékenyek rá, ezért túl nagy figyelmet szentelnek neki. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne ordítva berontani az ajtón egy közönséges megnyilvánulással vértezve: Ha valamelyik picsafejű megszólal, basszátok meg, abban a pillanatban kinyírom a többi picsafejűt is, basszátok meg! Ezzel az egy mondattal és a pisztolytartású kézlendítéssel minden érzelmet és intuíciót egybe lehetne csomagolni a félreértések elkerülése végett, DE! nem. Mégsem, mert mindig akad egy pofa a tömegben, aki merő megrökönyödésében azonnal felsőbb hatalmi szervekhez rohan – Óbusman, ki vagy az emeleten, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te igazságod, legyen meg a te ítéleted, miképpen az emeleten, úgy a földszinten is! Ekkor húzunk pisztolyos ujjainkra egy cirmoscicahajt, és cincogó hangocskánkkal megkérdezzük a delikvenst, hogy akadékoskodunk?, akadékoskodunk? – mire a válasz, nem, dehogyis! Majd hidegvérű kántálásba kezdünk: Oh Lordy, pick a bale o' cotton, oh Lordy, pick a bale o' hay, gotta jump down spin around pick a bale o' cotton, jump down spin around, pick a bale o' hay..., hogy levezető piruett formájában belehamuzhassunk az alánk rendelt pitiáner bamba pofájába.
