Megannyi szürke hétköznapok tündöklő ékessége: zsákként telni el a sok szartól. És bizony kell az a megállónyi pillanat ebben a fájdalmas hóviharban, hogy érzelmektől tajtékos ballonkabátunkat összehúzva úgy robogjon át rajtunk a felismerés, akár a pofontól ittas, lázas ébredés – csontig hatolva. Megéri ez nekem? Letört szarvakkal kapukat döngetni, mert látni még a mázasan csillogó madzag végét? Ideológiák … hah! Erőszakos vallás az, ahol a bibliát képmutatás és arculcsapás eszközeként lobogtatják; az egy igaz hit, amiért mindenki kiáll. Ó, hogyne, bazdmeg! Mint a Turbórágós tetoválás: csak nyelünk egy nagyot két nyalás között, aztán lapozunk annak rendje, s módja szerint. A sok nyalástól saját nyálamban fuldokoltam, elfelejtettem hogyan kell magamhoz venni az egyetlen dolgot, ami valójában itt nekem még jár: egy mély lélegzetet.
Lennék butoh táncos, akinek a semmi a mindene…
