A csend szavát szomjazó, enyészet rabjául esett lelkem könnyedén terül el képzeletem lágy felhőin, hogy testem börtönét maga mögött hagyva átadja önmagát a légies érzés hamisságának ... szájában pimaszul hetykén lógó, füstölgő cigaretta szál, már-már festői szépségű polihisztor külsőt kölcsönözve pszichom ürességének ... a tubák tajtékzón elszálló szürkesége lelkem haragban múló bánata, planktonként az ég tengerébe hulló elemésztett parazsa életem percei ... méreg a tudás, mit magamba szívok ... így válik elmúlássá az élvezet.
