Tengernyi nyugtalanság, szívem megannyi sebbel szúrt papírcsónak, csak napszítta rostok tartják össze ebben a rettenetes viharban. Néha úgy érzem, végleg elsüllyedek már önnön súlyom által is, de Archimedesz törvénye gyötrelmes életben tart. Eutanázia, eutanázia ... loccsan minden hullámmal a fülembe. Csak dobjatok egy tömör sziklát a szívemre, nem kell könnycsepp, nem kell ima, még búcsú sem kell, névtelenül akarok alászállni a mélységnek, mintha sosem léteztem volna, mintha sosem fájt volna ... a létezés, az élet csókja ...
... elmúlni könnyedén, mint egy leharcolt, ázott papírcsónak.
