Több tucatnyi tarkaság zörög kicsiny dobozokban, zörög, zörög, zümmög a fülembe, rezgeti magát lassú ütemre. Legyünk ászok, bogyópókerezni vágyok: rázom, csörgetem, az asztalra vágom fejtetőre állítva a világot. Ah, egy a suttogó hangoknak, egy a mélyről jövő hányingernek, egy a görcsös hidegrázásnak, egy a sehonnai félelemnek, egy a heves szívverésnek - felkapom, feldobom, maroktrambulinnal a magasba ugratom. Számat hátrabillenő fejjel kitátom, a napi tantuszom potyogását várom, hogy nagyot nyelhessek ebből a színes placebo-életből. Kísérő sem kell hozzá, magától csúszik le a műanyag boldogság torkomon. Lassan képzet-érzem, hogy hatni kezd, közben a napba nézek, pedig tudom, hogy csak egy izzócsöves lámpa pislákol, s elfelejtem tőle látni a valóságot.
