Rémisztő a gondolatok áradata; ezernyi késként tör lelkem felé, darabokra szaggatva érzéseim. Fájdalmas az elillanás, ahogy egyre őrültebb keseredettséggel kapkodok mellkasomhoz érzések, emlékek és vágyak után: apránként eltűnik belőlem mindaz, mit magaménak hittem, s most mások álmait töltik ki éjjelente.
Perforált testem tátongó gyomorral hányta ki magából egykoron belém bújtatott lepkéidet, nincs már szükségük rám. Lettek, amivé váltak, s nincs az a háló, ami visszatartaná őket - szárnyaikon a hímpor apró emlékképek rólad.
Rémisztő a gondolatok áradata; fojtogató valóság tölti ki az űrt, mit magad után hagytál. Hirtelen az ébredés, ahogy ismeretlen öntudat jár át: apránként visszanyerem magamból mindazt, mit magára hagytál, hogy mások álmait váltsd valóra éjjelente.
