Paradicsomos mártásban érlelt papírra diktálni magamat egy babzsákos gangon ülve csak leemelő nihil, képtelenségbe fülled tőle agyam: szúnyogok lágy ölére olvasztó aszfalt-meleg, zöldbe mártózó kék délibáb és kötélen ringó lepedő-akrobaták a szélben.
Rozsda rágta korlátok közé csúszva az értelem legkisebb tintája se mutatkozik kezem által, csak meddő vita a tollforgató firkász énnel: költői óhaj-sóhajok, gondolatnyi birkák az égen és kommersszá halkuló csattanók a kukák teteje alatt …
