Ez annyira az enyém; kétlem, hogy magadévá tudnád tenni, kedves nemolvasóm. Mondják, blogol boldog-boldogtalan, de talán éppen ők azok, akik könnyedségük végett nem tudják, mennyire nehéz beszélni önmagunkról; unalmas, közhelyes, sikkes szavakkal vagy nélkül … ah tudod te, a becsomagolt szar, a maszlag.
Nehéz – tudni, bírni – eszembe szoktak jutni volt tanárom szavai, melyben azt intézte felénk, hogy tudni valamit szellemi szinten lehet, bírni pedig fizikailag a mázsát … tudom, hogy nem bírok magamról írni, ez szellemileg fizikai képtelenség. Sivár lelket szétosztani képtelenség. Mit adhatnék magamból? Mit írhatnék magamról, ami a sekélységen kívül bármiben is kitűnhet?
Beszari vagyok! Kosok megtestesült szégyene és miközben azon tanakodom, hogy lehetek ilyen aprócska kis szarkupac, rá kell jönnöm, vállalhatatlan az életem: az arcom, a munkám, az identitásom, a szokástalan életem, a hangom, ahm … hát úgy én, magam, egészen.
Kogitálj csak, Isten kétség kívül halott!
