Nehéz felülmúlni azt a feelinget, amikor egy 20 m2 -es budapesti garzon lakás galériáján tespedtem Greta Hüdegut társaságában, akit alig érezhető ventilátor vibrálás tett délibábossá a köz által leszart felfelé áramló hőségben - és akkor, ott, igazán megtanultam senyvedni - amiért nem hatott a fű, és mert soha nem esett olyan jól a nemes egyszerűségű tészta, reszelt sajttal. Maradtam volna, akár a borostyánba zárt dengue-láz, a mazochista időkapszula: tűnődve az el nem múló elmúláson és minden egyéb apróságon, ami Hüdegut megfogalmazásában annyira valósnak tűnt; A Szentháromság és a Káosz elmélete című fejezetek egy magányos buzi amúgy igen izgalmas és tartalmas hétköznapjaiból.
Mert én rajongtam érted, és az akartam lenni, aki nem merek: igazán független, szabadelvű nő.
