Lélekvesztett porhüvely vagyok, savtalan patron - egy üres böfögés, csupán. Valamikor azt gondoltam, hogy egyszer kell csak megtalálnom magam az életben, de minden ...

... métely és üszök csonkították lelkemet, belülről emésztett fel a hűtlen hűség; hosszas lefolyású, fájdalmas lepraként vakított el ...

Suhogás:
ennyi
a külvilág ölelésed alatt;
csillagpor-hullás,
ahogy az idő mellettünk halad.

Némán hamvad
a pillanat,
mint cseresznyefa virága,
sóhajod
forrósága ...

Lelkem lehányt bársonyszőnyegként terült el alattad, sárgarépás hányással volt terítve, azt hiszem ... te beleléptél és tisztán emlékszem a közönyös undorra, ...

Tengernyi nyugtalanság, szívem megannyi sebbel szúrt papírcsónak, csak napszítta rostok tartják össze ebben a rettenetes viharban. Néha úgy érzem, végleg elsüllyedek ...