Jeges szélben, sziklaszirtnek ingatag peremén, tétova gondolat ringat magával ... csak az itt, csak a most: életemtől - mi sebesen mélyülő pont a mindent elnyelő alján, - egy világot jelentő ugrás választ el. Döntöttem ... lassan szálló kecses madárként álltam egykor ide, s most szívem magát tehetetlenségétől súlyos kőként veti le.
Hosszú a fent és a lent találkozását magába záró pillanat ... réveteg tekintettel megörökítve, emlékként mosolyba rejtve őrzöm meg, hogy elmondhassam milyen volt, amikor életemnek szenteltem magam.
Kezemben a remény, kopott esernyő, vakon bízva kapaszkodom belé, hogy utam végén vár rám, mit a mélyben eltűnni láttam alant. Aztán csak engedem, ahogy elhatalmasodik rajtam a félelem, mert vissza nézni nem lehet, s nem látom a végzetem ... de döntöttem: az életemnek szentelem magam ...
