Széltől csapzott hajjal kutyagoltam az avarban, amikor arra eszméltem, hogy képzeletem léptei sietősek lettek, majd nyargalásba csaptak át és pillanatok alatt egy hórihorgas fa legtetején kapaszkodó, májfoltos falevél szárán találtam magam.
Szédületes bódulat, ahogy itt ülök egy ingatag levélgerincen, s a szélrózsa minden irányába tekintve őszi festménybe csöppenek. Megannyi és ezernyi szín ... hát így búcsúzik a nyár: vibráló vörös a dühös szerelem, szikrázó sárga a gyilkos féltékenység, meleg barna a megbocsátó békülés pompázó jele.
Ősz van ... alig hogy ezt kimondtam, légi tutajomba kapott az északi áramlat, tompa reccsenéssel magával sodort hullámain, mint lassan csörgedező kispatak, s magamba szálltan álmélkodtam az őszülő fa alatt.
