Öklendezni, bokákolni, öklömet torkomra nyomva okádni a tettekre képtelen kétszínűséged láttán. Csak ennyit érsz, csak ennyit váltasz ki belőlem, egy retorz kielégülést Lucullus függönye mögött. Saját szarodat etetted meg velem, mintha az én saram volna és boldog áhítattal nyeltem-faltam. Hittem neked, hittem benned, de hazudtál a boldogságról, a szépről, a jóról. Hittem, hogy tudod, mit jelent annak lenni, mit jelent azzá tenni, hittem, hogy az vagyok … de hazudtál. Fekália öntötte el az agyamat, utolsó falat kenyér a szájba, utolsó csepp bor a pohárba, utolsó nyelet az utolsó vacsorával. Puritán lélekkel hányok vissza belőled minden kényszer-étket, minden szodé zabálást és tivornyázást … nem kívánlak tovább vigyázni téged.
