Mint istenfelettire egonizált alak, némaság leplébe burkolózva lépkedek köztetek, s nyomomban pernyévé hamvadó indaként bomolnak az állatiasságot körülvevő ketrecek. Ujjaim alól a pokol fekete lepkeraj képében szabadul fel: bomló bűz a vértől izzó virágok illata, elhaló halálhörgés a pusztulás hangja. Fekete döggé mállik a magasztalt világ, s ti mind vele rohadtok, mint nyálkagomba fonákos ölelése alatt a bomló-bűzlő virágok.
