Beletenyerelni a szarba nem tűnik macerás dolognak, ám vannak, akik ehhez úgymond túl tiszták, túl szofisztikáltak, túl konszolidáltak, túlon-túúúl emberek, s nem állatok, mint a legjava. Hallom is Lacit: Mi vagyunk mi, állatok? Nem Laci, nem vagyunk azok, de néha annak kell lennünk, hogy érdekeink érvényre jussanak. A sor az sor, de kurva jól szokott esni benne a lökdösődés. Ha más is, akkor én miért ne?
És most a főnökömet hallom, igaz, tölcsért kell formálnom a tenyeremmel a fülemből, de hallom: Attól leszel különb, hogy te nem csinálod! De tudod mit, föncsi … attól leszek én majd különb, ha talpon tudok maradni a nagy lökdösődésben, és ha mégis szaros lesz az orcám egésze, úgy törlöm le az alkarommal, mint egy jól lakott óvodás: önfeledten, boldogan, repetára készen.
Lúúúk, az erő legyen veled!
