László, maga roppant értelmes ember! Úgy gondolom, többet kéne eszmét cserélnünk – sőt! -, egészében eszmét kéne cserélnünk, hogy zsengeségem rendkívül erős személyiséget alkothasson az ön bölcsességével; nyerő páros. De ne erőltessük a lehetetlent … maradjunk inkább a szóváltásnál!
László, említette egy közös estebédünk alatt, hogy nem a megélhetés lett szarabb, hanem az emberek igényszintje szüntelen egyre magasabb. Próbáltam ágálni a beismerés ellen, de az igazság tanúja ott van mindannyiunk vérében, az új generációban, akiket a növekvő ipar kielégíthetetlen éhsége ellen Petri-csészékben tenyésztettek ki; kenetszámmal felruházott agresszív fogyasztókká.
És, László, magának kurvára igaza van! Ugyan a jólét arról szól, hogy mindenünk megvan, amire szükségünk lehet, de vajon szükségünk van-e rohadt-okos telefonra, vásárlásra és léhűtőségre buzdító televízióra, világrohasztó benzinzabálókra, celebimitátor felszerelésekre, önmagunkat károsító szenvedélyeinkre? Mondja már meg valaki, mikor lett a szenvedély mételyes!?
László, maga szerint is forog Maslow a piramisában, amiért feje tetejére állt az általa leírt szükségletek fontossági sorrendje? És foroghat is, mint róka a nyárson, mert biza senki sem fog alább adni a felzabált komfortból, csillogásból, a fene nagy presztízsből, a bőségvacsorából, míg be nem basz az istenadta ménkű, véget vetve ennek az undorító, önfelzabáló, örökkön elégedetlenkedő, követelőző, telhetetlen világnak.
