Namost ... az tudva levő volt, hogy a közönség leginkább majmok módjára csak vizeletes ürülékkel dobál majd meg azért a volumenért cserébe, amit Goldenblog indulóként vonultattam fel. Nahde, arra csöppet sem számítottam, talán legbelül, nagyon sötét és mocskos helyeken reméltem, hogy az ego kategória zsűrijének legalább egyike felfigyel a magam lopta tehetségemre, bájamra, önkirekesztettségemre, valamimre, amire több is adható, mint egy hugyos szarkupac.
Hát megesett, Szabó Szabolcs, a HVG projektmenedzsere imigyen szóla rólam:
"Félelmetes vagy, kedves eGo, cseppet sem beszari, és pont ezek miatt lettél a titkos favoritom! Azt írod, "...ez egy ponyva, egy marokkézikönyv, egy dilettáns enciklopédia, ami telis-tele van variációkkal zsebflekizés tételre. Mint egy kiadós zsebszmötyis zsebhokizás a szabadban, a természet lágy ölére, puritán mozdulatokkal ékesítve a gyönyör lassú beteljesülését, mind a 365 lapon – minden napra egy egykezes körmenet."... Már amennyiben könyv lenne. De miért is ne lehetne könyv?! Kötelező olvasmány! (Szabó Szabolcs)"
Én pedig a következő gondolatokat formáltam meg magamban, amíg beteges hajlamaimat tükrözve hajszárítás közben kissé összekuszáltam a fanszőrzetemet is:
"Ha olyan kötelezőkön nőttem volna fel, mint most önmagam, akkor nem lett volna az egom megtalálása annyira fájdalmasan göröngyös út - biciklivel, Sperti nélkül. Bárkit szívesen elhívok egy tandemre, csak hogy ne szarjon be egy kis fájdalomtól, amikor hangot akar adni a bensőjének. Az élet nem habostorta, Pelikán elvtárs, hanem egy szőrös szappan frottír zokniba csomagolva a mindennapok nevű börtön legmélyén."
Szeretném ezzel a néhány sorral mementóba önteni ezt a számomra csöppet sem csekély eredményt, hogy tovább tudott hatolni a hangom, mint a kis szobám fala.
