Mintha a Sátántangó korzóján baktattam volna Sebaj Tóbiás bőrébe bújva, ordibálva a dinnyét vegyenek helyett, hogy országomat egy lóért, mert bizony érezhetően vége már a szezonnak. Szembe szökő szélgépek csépelték az utca emberének szemetét, vagy magam sem tudom már, talán inkább az utca szemét emberét, hogy bűnbánatot szenvedjen Irimiás és Petrina helyett, hisz nem az a hibás, aki hazudott, hanem az, aki elhitte. Gyűlöletekkel teli lemondással száguldottak felém a szeszélyes levelekre taposott vallomások és én csak tűrtem, egyre csak tűrtem, hogy nekem most ez az egész – mocskosul-igazságtalanul fáj.
