Le szoktam ültetni magamat az alacsonyra fűrészelt lábú ágyam szélére; hopika. És persze leülök magam mellé, mert egy test és lélek vagyunk mi ketten, aztán elkezdünk beszélgetni, valamiről. Az élet nagy dolgairól, amik egyre jelentéktelenebbnek tűnnek, ahogy elhatalmasodva önmagukba roskadnak, akár…