Más-más éjjelente ágyba zuhanva elhiszem, hogy csodás álmok jönnek, de csak gyötörnek, távoli vágyak, félelmek, felszakadó varos sebek, feledésbe merült érzések. Ostoroznak, saját bőröm szegecses foszlányaival, belülről fantom nyomokat hagyó fájdalmakat hasítva lelkemre. Titkolt könnyeim sóval vonják be vérző szívemet, bálvánnyá marva húrjait, hogy a reggel kimerevedett emlékképei diafilmként vetüljenek retinámra – álmomban már többször is láttalak, de a lázas ébredéstől cellulóz-nitrátként a semmibe hamvadtál.
