Ó, tőr, rideg pengéddel légy most enyém,
fémes kezeddel érints meg, markolj belém.
Szívem ütemtelen halkul, fájdalma mély,
húrjain sosem szólt, keserű dalt zenél.

Bárcsak füst lenne, testemből-lelkemből örökre kitaszítanám,
de nem megy, égető tűz volt minden, nem csak elhaló parázs.

Körül nézek, látom, hogy pepitában álltok. Lábnyomotok szélben táncoló por ... szavatok semmibe szálló füst ... arcotok viaszba zárt hamu ... mosolyotok foszladozó ...

"Csipp-csepp, egy esőcsepp cseppen a földre" ... szemem lassan utánad réved az ismerős mélybe. Csak egy vagy a sok közül, akiket pokolba taszít az ég ... hiába az ...

Miközben gondolataimat grafikus dimenzióban fehérlő lapra vetem, ujjaim könnyed keringőt járnak a parkettet alkotó billentyűzeten. Negyedekben követik elmém ...