Aztán egyszer csak alattomosan közénk kúszik az ősz. Súlyos, vállakra tapadó esővel siratja el a napégette lombokat - lucskos lábnyomokká, cipőtalpnyi rothadó ...

Ahol a nap és a hold vöröslő csókot vált, ott új idők szelét nyeli le a tengerek istene - ez Boszporusz. Fülledt éj után felhőként dagadó vitorlák légies ...

Úgy facsargatod a szívemet, mintha emelkedett pillanatodban görcsbe taposnál egy alumínium dobozt. Csak semmi fájdalom, mindez könnyed és légies, hogy látsszék rajtam ...

Az álmatlanság kóros ostora hasít rajtam végig, ha nélküled kell megosztanom helyemet a semmivel, s megragadni, mint gázbuborékra fújt matériát, gyúrni belőle egy ...

Mindig az első felkavaró szívdobbanást keltik bennem, valahányszor is megpillantok egyet. Ahogy fekete-fehér snitté lassul az idő, ahogy az előtörő emlékek sűrű ...